A Kiút Alapítvány az ÁGOTA® közösségi központjában járt

2016.02.25 09:01

Kiút a függőségből című programon a lakásotthonos gyerekek

 
Függőségekről beszélgettek gyermekotthonban élő fiatalokkal
Drogprevenciós előadást tartott a Kiút Alapítvány Szegeden, az ÁGOTA® Közösségi Központban. Az élménybeszámolón és filmvetítésen alapuló beszélgetés végén a fiatalok többsége határozottan azt mondta: eszük ágában sincs kipróbálni tiltott szereket.
 
A szenvedélybetegségekről tartott előadást február második felében Urbán-Szabó Gábor az ÁGOTA® Közösségi Központban. A Kiút Alapítvány szociális munkása a bácsalmási és hajósi gyermekotthonokból érkezett fiatalokkal beszélgetett Szegeden.
- A függőségek alapja ugyanaz. Lényegtelen, ki mit használ, a lényeg, hogy túlzásba viszi és a rabjává válik, ebben látja a lehetőséget arra, hogy eltűnjön a világ elől – foglalta össze a szenvedélybetegségek jellemzőjét a szakember. Mint mondta, a fiatalokra elsősorban az alkohol és a dizájnerdrogok veszélyesek, ezek ugyanis olcsók és gyakran találkoznak is velük. – Az ilyen előadások célja az, hogy felhívják a figyelmet a problémára és arra, hogy merni kell nemet mondani. Ebben pedig segítheti őket, ha látják, hova vezet az az út, amire könnyen ráléphetnek.
Erről első kézből tudott a gyerekeknek mesélni Zoltán, aki 7 éve szermentes alkohol-és gyógyszerfüggő. 
 
A férfi személyes, élmény-alapú beszámolót tartott arról, milyen a függők élete. Zoli sok kérdést is kapott a fiataloktól – például arról, mi zajlik az anonim alkoholisták gyűlésein, illetve arra is kíváncsiak voltak, mi történne, ha újra inna egy pohár alkoholt. A válasz egyértelmű volt: egy nem lenne elég.
 
A program második felében filmvetítést tartottak arról, hogyan kezdődik a szenvedélybetegség, mik a jellemzői és hogyan lehet kigyógyulni belőle.
- Jó volt az előadás – fogalmazott a 15 éves Józsi. – Belegondoltam, hogy nem kéne ilyeneket csinálni, amiket most. Tudja, volt szívás meg ilyenek, de most megtudtam, hogy hozzászokhatok és akár 20 évesen meg is halhatok. Valószínűleg eszembe se fog mostmár jutni, hogy kábítószerezzek. Megérte ezért eljönni Szegedre.

 

A cikk és képek forrása: szentagota.hu/hu/aktualis/hirfolyam_galeria/1762-kiut-a-fuggosegbol-cimu-programon-a-lakasotthonos-gyerekek