Melody Beattie : Július 15. CSALÁDI GOMBOK

2016.07.15 10:44
„Harmincöt éves voltam, amikor először felemeltem a hangomat anyámmal
szemben, és kereken kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó részt venni kisded
játékaiban és manipulációiban. Iszonyúan féltem, és szinte el se hittem, hogy
tényleg megtettem. Rájöttem, hogy nem, muszáj aljasnak lennem. Vitatkoznom sem kell. De megmondhatom, amit mondani akarok, és, amit muszáj megmondanom, ha gondoskodni akarok végre magamról. Megtanultam, hogy szerethetem és becsülhetem magam, és törődhetek az anyámmal is – nem úgy, ahogy ő akarja,hanem úgy, ahogy én jónak látom."
(Név nélkül)
Ki tudja jobban családunk tagjainál, hogyan kell azokat a bizonyos gombjainkat
nyomogatni? Kit ruházunk fel családtagjaikon kívül ekkora hatalommal?
Mindegy, milyen régóta gyógyulunk akár mi, akár családtagjaink, a velük való
kapcsolat mindig provokáló lehet. Egyetlen röpke telefonbeszélgetés olyan
érzelmi és pszichológiai örvényeket indíthat el bennünk, melynek hatása órákig,
sőt napokig eltarthat.
Néha a gyógyulás kezdetén rosszabbodik a helyzet, mert még erősebben átéljük
kellemetlen érzéseinket, és reakcióinkat. Ez persze kínos, de jó. Azt jelenti, hogy
tudunk változni, fejlődni és gyógyulni.
Évekig eltarthat az a folyamat, melynek során szeretettel eltávolodunk családunk
tagjaitól. Ugyanilyen hosszadalmas lehet, amíg megtanulunk hatékonyabban
reagálni. Nem szabhatjuk meg, mit tegyenek, és mit ne, de azt többé-kevésbé igen,hogyan reagáljunk rá.
Hagyj fel azzal, hogy megpróbálod rávenni őket, cselekedjenek és kezeljenek
másképp, mint addig. Éppen az által szabadulhatsz ki az ő rendszerükből, ha nem
próbálod befolyásolni vagy megváltoztatni őket.
Viselkedési sémáik, főleg azok, melyeket velünk szemben alkalmaznak, az ő
problémáik, nem a mieink. De az a miénk, hogy mi hogyan óvjuk meg magunkat.
Szerethetjük a családunkat, ugyanakkor nemet mondhatunk arra, hogy részt
vegyünk a játékaikban. Szerethetjük családunkat, de visszautasíthatjuk, ha
megpróbálnak manipulálni, bűntudatot kelteni bennünk.
Bűntudat nélkül is megóvhatjuk magunkat a családi kapcsolatokban.
Megtanulhatjuk, hogyan képviseljük érdekeinket anélkül, hogy agresszívak
lennénk. Meghúzhatjuk a kellő határokat anélkül, hogy hátat fordítanánk
szeretteinknek.
Megtanulhatjuk úgy szeretni őket, hogy ne kelljen emiatt lemondanunk önmagunk
szeretetéről és tiszteletéről.
Ma segíts gyakorolnom az önvédelmet családom tagjaival szemben. Segíts észben tartanom, hogy nem kell megengednem, hogy az ő problémáik uralják az életemet, napjaimat, érzéseimet. Segíts észben tartanom, hogy minden, amit családom tagjaival szemben érzek, helyénvaló, s nem kell vádolnom vagy szégyellnem magam miatta.