Melody Beattie Május 25. FELTÉTEL NÉLKÜLI ÖNSZERETET

2016.05.25 09:29
Szeresd magad úgy, hogy egészséges, jó életet teremts! Szeresd magad annyira, hogy igazi kapcsolatokat alakíts ki a másik számára is! Szeresd magad úgy, hogy teremts békét, boldogságot, örömöt, sikert és elégedettséget vigyél életedbe!
Add meg magadnak mindazt, amit mindig is akartál! Felhagyhatunk azzal, hogy úgy bánjunk magunkkal, ahogy mások bántak velünk, akiknek bánásmódja nem felelt meg a kívánalmaknak. Ha eddig túl kritikusan szemléltük magunkat, ha feltételeket szabtunk magunknak, és mindenért büntettük magunkat, eljött az ideje, hogy változtassunk rajta. Ha mások így bántak velünk, sokkal rosszabb, ha most
magunk bánunk így saját magunkkal.
Furcsának, néha kimondottan butának tűnhet, hogy szeressük magunkat. Egyesek önzéssel vádolhatnak érte. Nem kell hinnünk nekik. Csak azok képesek igazán másokat szeretni és hagyni, hogy azok is szeressék őket, akik sokra becsülik és szeretik magukat.
Hogyan szeressük saját magunkat? Először erőltethetjük a dolgot. Meg is játszhatjuk, ha kell. "Úgy tehetünk, mintha."
Munkálkodjunk olyan keményen az önszeretet érekében, ahogy eddig önmagunk ellenében munkálkodtunk.
Vizsgáld meg, mit is jelent szeretni magad!
Tégy meg magadnak olyasmiket, amikben együtt érző, tápláló önszeretet tükröződik.
Öleld magadhoz és szeresd teljes valódat - a múltadat, a jelenedet és a jövődet.
Gyorsan bocsáss meg magadnak mindig, ha szükség van rá. Bátorítsd magad.
Mondj magadról szépeket.
Ha negatív képünk van önmagunkról, fogalmazzuk meg mielőbb őszintén, hogy pozitívabb képpel helyettesíthessük. Veregesd vállon magad, ha ez kell neked!
Fegyelmezd magad, ha kell. Kérj segítséget, kérj időt, kérd azt, amire szükséged van.
Néha kényeztesd magad egy kicsit. Ne kezeld úgy magad, mint egy teherhordó öszvért, amelyet folyton bökdösnek, és ostoroznak. Tanuld meg, hogy légy jó önmagadhoz. Válassz jobb következményekkel járó viselkedésmódokat; ilyen például a jó bánásmód magaddal.
Tanuld meg, hogyan szüntetheted meg a fájdalmadat akkor is, ha ehhez nehéz döntéseket kell hoznod. Ok nélkül ne foszd meg magad semmitől. Olykor add meg magadnak, amit szeretnél, csak azért, mert szeretnéd!
Hagyd abba a folytonos magyarázkodást és önigazolást. Ha hibát követsz el, bocsásd el, amilyen gyorsan csak tudod. Tanulunk, fejlődünk, és még többet tanulunk. S ezáltal szeretjük magunkat.
Munkálkodunk rajta, aztán még többet munkálkodunk rajta. És egy nap arra ébredünk, hogy szokásunkká vált szeretni magunkat. Most tehát egy olyan emberrel élünk együtt, aki szeretetet ad és kap, mert szereti önmagát. Az önszeretet életünk útmutató erejévé válik.
Ma azon munkálkodom, hogy szeressem magam. Ugyanannyi energiát fektetek ebbe, mint amennyit abba fektettem, hogy nem kedveltem magam. Istenem, segíts megszabadulnom az önutálattól és azoktól a viselkedésmódoktól, melyek ezt az önutálatot tükrözik. Segíts olyan viselkedésmódokkal helyettesíteni őket, melyekben az önszeretet tükröződik. Istenem, kérlek, segíts ma becsülnöm magam.
Segíts megtudnom, hogy méltó vagyok arra, hogy szeretetet adjak és kapjak.