Visszaesésre figyelmeztető jelek

Relapse Warning Signs

                                                                                               

A visszaesés jóval az első korty vagy szippantás előtt indul be. Rendszerint megelőzi egy vagy több tünet. Hasznos időnként áttekinteni egy listát a visszaesés jeleiről valakivel, akiben megbízol, annak érdekében, hogy a tüneteket korán elkapd és újra „sínre kerülj”. 

Íme, a lista a visszaesési tünetekről:

  • Kimerültség: A függő hajlamos arra, hogy önmagát túlhajszolva dolgozzon, sietve be akarja pótolni az addig elvesztett időt, mértéktelen ivás után most a munkában nem tud mértéket tartani. Fontos a jó egészségi állapot, a megfelelő pihenés. Mert, ha jól érzed magad, jó a közérzeted, helyesen is gondolkodsz. Ha rosszul érzed magad, a gondolkodásod is megváltoziks, ha nagyon rosszul érzed magad, meglátod, az iváson gondolkodsz. Azt hiszed, hogy az ivás nem árthat.
     
  • Tisztességtelenség: Mely apró, felesleges hazugságokkal, csalásokkal kezdődik munkatársakkal, barátokkal, családtagokkal szemben. Majd jönnek a nagyobb hazugságok önmagunk számára. Ezt a jelenségetnevezik racionalizációnak, kifogásokat keresel arra, hogy miért nem teszed meg azt, amit nem akarsz megtenni, illetve miért teszel olyat, amit nem kellene.
     
  • Türelmetlenség: A dolgok nem mennek elég jól, elég gyorsan, mások nem azt csinálják, amit tenniük kellene - vagy, amit vársz tőlük?
     
  • Kötekedés: vitatkozás apró és jelentéktelen dolgokról, kifogások keresése a használásra. Kicsinyes, nevetséges dolgokról vitatkozol. Szükséged van arra, hogy mindig, mindenben neked legyen igazad. "Értsd meg már végre, hogy nekem van igazam!" Ezzel indokot keresel az ivásra?
     
  • Elszigetelődés másoktól
     
  • Depresszió, szégyen, bűntudat, reménytelenség:  Érthetetlen rosszkedv, megmagyarázhatatlan kétségbeesés, mely visszatérő időszakokban tör ránk. Ezt az érzést úgy győzhetjük le, ha beszélünk róla.
     
  • Frusztráció: olyan dolgokkal szemben, amelyek nem pont úgy alakulnak, ahogy te akarod. Mindig emlékezz arra, hogy akadályokkal fogsz találkozni!
     
  • Önsajnálat: Miért mindig velem történik minden? Miért kell, hogy én alkoholista legyek? Senki se becsül meg engem?
     
  • Elbizakodottság: (már nincs félelem a szerek iránt, beszállás italozó, drogozó helyzetekbe) Úgy érzed, nem kell már félned az alkoholtól, te lettél újra az erősebb, kibírod azt, hogy nem iszol. Másokat is meg akarsz győzni erről, ezért olyan helyekre jársz, ahol körülötted mindenki iszik. Bizonyítani akarsz, neked az ivás már nem "gond". Előbb-utóbb te is a pohár után nyúlsz.
     
  • Megelégedettség, önelégültség: (hamis biztonságérzet, olyan gondolatok, hogy semmi esély valaha is újra használni) "Nekem már eszembe sem jut az ivás, nem is gondolok arra, hogy valaha ittam." A nem ivás ezután már nem tudatos tevékenység többé. Veszélyes dolog nem figyelni, nem gondolni rá, nem törődni a betegségünkkel. Még akkor is legyen benned egy kis veszélyérzet, ha minden a legjobban megy körülötted! Ez megvéd a visszaeséstől.
     
  • Túl sokat várni el másoktól: "Én megváltoztam, mások miért nem?" Valóban jó dolog, ha ők is megváltoznak, de, ha nem, az ivás akkor is a te problémád marad. Lehet, hogy hosszabb időre van szükségük ahhoz, hogy bízzanak benned. Nem várhatod el tőlük, hogy megváltoztassák életstílusukat, csak azért, mert te ezt már megtetted.
     
  • Felhagyás a rendszerességgel/a napi beosztás elvesztése/az önfegyelem lazulása: AA/NA gyűlések, beszélgetés a szponzorral, meditáció, irodalom olvasása, ima, napi leltár, stb. Nem megengedhető, hogy unatkozz. Nem engedheted meg magadnak, hogy eleged legyen a felépülésből.
     
  • Hangulatmódosító anyagok használata – keresztfüggőség: Úgy érzed, szükséged van arra, hogy időnként tablettákkal enyhítsd a gondjaidat. A nyugtató szedése, még, ha orvosi javaslatra is történik is, az egyik legrosszabb csapda számodra! Még akkor is, ha az alkoholon kívül sohasem volt problémád a kémiai szerekkel. Jusson eszedbe, újra becsapod magad, ez az út csak a visszaeséshez vezet. Ennek pont a fordítottja igaz a gyógyszerfüggő emberre, ha elkezd inni.
     
  • Nem törődöm hozzáállás
     
  • Túl sokat akarni – irreális beállítottság: Ne tűzz ki olyan célokat, melyeket normális erőkifejtéssel nem tudsz elérni! Ne várj túl sokat! Mindig nagyszerű érzés, ha nem várt jó dolgok történnek veled. Amíg a legjobb "formádat" nyújtod, elérhetsz mindent, amit szeretnél, de lehet, hogy nem olyan gyorsan, mint gondolod.
     
  • Túlságos borúlátás: Lehet, hogy rendezetlennek, hiábavalónak látod életed, mert csak a még megoldatlan problémáiddal törődsz. Senki sem szeret dicsekedni, dejó érzés emlékezni arra, honnan indultunk és most mennyivel jobb az életünk.
     
  • Megfeledkezés a hála-érzetről
     
  • "Ez velem nem fordulhat elő": Veszélyes dolog így gondolkodni! Minden megtörténhet veled is és ez annál valószínűbb, minél óvatlanabb vagy. Ne feledd, betegséged progresszív, havisszaesel, rosszabb állapotba kerülsz!
     
  • Nem kérni segítséget, amikor arra szükség van
     
  • Mindenhatóság érzése – mindent irányító érzelmek, mások javaslatainak semmibevétele: Ez az érzés az előbb felsoroltak közül több tünet kombinációjából származik. Már mindenre megvan a kész válaszod, a magad és mások számára. Már senki sem tud újat mondani neked. Kinyilatkoztatsz, figyelmen kívül hagyod mások tanácsait, javaslatait - te mindent jobban tudsz. Szinte biztos, hogy küszöbön áll a visszaesés, hacsak alapvető változás nem történik a gondolkodásodban.
     
  • Olyan személyek társasága, akik abúzus módon használnak szereket vagy isznak
     
  • Kényszeres viselkedés – mértéktelen szex, nyereményjáték, vásárlás, evés testedzés
     
  • Önsegítő közösségek gyűléseinek látogatásának elhanyagolása
  • Másnak érezni magadat – én nem vagyok olyan rossz, mint ő
  • Annak a szüksége, hogy mindig igazad legyen, hibázástól való félelem
     
  • Nem foglalkozni a saját dühvel, neheztelésekkel – könnyen bőszülés
     
  • Nem élvezni a józanodó állapotot
     
  • Nem vállalni a felelősséget önmagadért – mások hibáztatása
     
  • Józanodás erőltetése másokra