Melody Beattie : Február 12. A NEM GYÓGYULÓK ELENGEDÉSE

2017.02.12 09:14
Akkor is haladunk a gyógyulás útján, ha szeretteink még nem léptek rá.
 
Képzelj el egy hidat! Az egyik oldalán sötét van és hideg. Ott vacogunk a
 
hidegben és sötétben, és hétrét görnyedünk a fájdalomtól. Némelyikünk mértéken
 
felüli evéssel próbálja elnyomni fájdalmát. Mások ittak. Megint mások drogokhoz
 
nyúltak. Egyeseknek a szexuális élete csúszott félre.
 
És voltak köztünk, akik kényszeresen figyelték mások kínlódását, hogy így
 
tereljék el a figyelmüket a saját fájdalmukról. Sokan pedig egyszerre csinálták, ezt
 
is, azt is: valamilyen szenvedély megszállottjává váltak, és erről úgy terelték el figyelmüket, hogy egyfolytában más, hasonló betegeket bámultak. Nem tudtuk,
 
hogy létezik a híd. Azt hitték, megrekedtek egy szikla tetején.
 
Aztán egyesek életében szerencsés fordulat következett be. Isten kegyelméből
 
kinyílt a szemük, mert eljött az ideje. Megpillantották a hidat. Megtudták
 
másoktól, mi van odaát: melegség, fény, gyógyulás. Nehezen tudták elképzelni,
 
hiszen alig vethettünk egy pillantást a túloldalra, de eldöntötték, ha törik, ha
 
szakad nekivágnak az útnak.
 
Megpróbálták meggyőzni a körülöttük toporgókat arról, hogy itt a híd, amelyik
 
egy jobb világba vezet, de nem hallgattak rájuk. Nem látták, hát nem hittek benne.
 
A látók erre, nekivágtak egyedül, mert hittek, és mert a túloldalon élők is biztatták
 
őket. És minél közelebb jutottak a túlsó oldalhoz, annál világosabban láttuk, hogy
 
mindaz, amit ígértek nekik valóság. Odaát fény, meleg, gyógyulás és szeretet várta
 
őket.
 
Igen ám, de most itt ez a híd közöttük és az odaát maradtak között. Néha kísértést
 
éreznek, hogy visszamenjenek, és magukkal cipeljék őket ide, de nem tehetik. A
 
hídon senkit nem lehet átcipelni, nem lehet kényszeríteni arra, hogy átjöjjön.
 
Mindenkinek magának kell eldöntenie, át akar-e jönni, és ezt éppen akkor teszi
 
meg, amikor eljött az ideje. Egyesek átjönnek majd, mások ott maradnak. Nem mi
 
döntjük el.
 
Szerethetjük őket. Integethetünk nekik. Biztathatjuk őket, ahogy minket is
 
biztattak. De nem kényszeríthetjük.
 
Ha elérkezik az idő, hogy átkeljünk a hídon, vagy már meg is tettük, és itt vagyunk
 
a melengető fényben, nem kell bűnösnek éreznünk magunkat. Itt a helyünk. Nem
 
kell visszamennünk a sötét sziklára azért, mert valaki másnak még nem jött el az
 
ideje.
 
A legjobb, amit tehetünk: itt maradunk a fényben, mert ezzel győzhetjük meg a
 
többieket arról, hogy itt jobb. És ha ők is úgy döntenek, hogy nekivágnak, bíztatni
 
fogjuk őket.
 
Ma továbblépek életemben, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek. Tudni
 
fogom, hogy akkor is jogom van átkelni a jobb élethez vezető hídon, ha másokat
 
magam mögött kell hagynom. Nem fogok se szégyent, se bűntudatot érezni.
 
Tudom, hogy ahol most vagyok, jobb hely az előzőnél, és tudom, hogy itt a helyem.