Melody Beattie : Február 16. TÁVOLABBRA HELYEZKEDÉS
2017.02.16 09:20
Az elengedés gondolata sokunk számára zavaró lehet. Mikor akarunk túl sokat tenni, és mikor túl keveset? Mikor teszünk éppen annyit, amennyit kell, hogy megóvjuk integritásunkat? Hol kezdődik és meddig tart a felelősségünk?
Ezek a kérdések foglalkoztatnak minket akkor is, ha csak tíz napja és akkor is, ha már tíz éve tapossuk a gyógyulás útját. Néha oly sok mindent elengedünk, hogy elhanyagoljuk kötelességeinket magunkkal vagy másokkal szemben. Néha pedig átlépjük a határt, és másokat manipulálunk, vagy mindenáron uralni akarjuk a helyzetet.
E téren nincs semmilyen szabálygyűjtemény. De nem is kell túlzottan belebonyolódni a dologba. Hiszen a gyógyulást sem kell tökélyre vinnünk. Ha úgy érezzük, meg kell tennünk valamit, nyugodtan tegyük meg. Ha úgy érezzük, még nem jött el az ideje, vagy éppen nincs hozzá hangulatunk, nyugodtan hagyjuk
annyiban.
Az egészséges határok kijelölése és betartása nem kötelező mindenáron. Néha kísérletezhetünk, sőt hibákat is követhetünk el. Tanulni fogunk belőlük.
Beszélgethetünk erről másokkal is, megkérdezhetjük a véleményüket, és megkérdőjelezhetjük a sajátunkat. A feladatok nem kerülnek el. Észre fogjuk venni, ha nem vigyázunk eléggé magunkra. Azt is, ha veszedelmesen manipulálni akarunk másokat. A dolgok ki fognak alakulni. Láthatóvá válik az út.
Ma megteszem mindazt, amit helyesnek tartok, a többit pedig elengedem. Megkeresem az egyensúlyt az önmagamért és másokért vállalt felelősség és az elengedés között.