Melody Beattie : Július 30. ERŐTLENSÉGÜNK ELFOGADÁSA
2017.07.30 09:10
Gyerekkorom óta antagonisztikus kapcsolatban álltam lényem egyik fontos
összetevőjével: az érzelmeimmel. Kitartóan megpróbáltam nem venni róluk
tudomást, elfojtani vagy erőszakkal, elzavarni őket. Mesterséges érzelmeket
próbáltam magamba plántálni, vagy kiűzni magamból a valódiakat.
Tagadtam, hogy dühös lennék, holott valójában őrjöngtem belül. Azt gondoltam, biztos valami baj van velem, hogy ilyen dühös vagyok, holott a düh az adott helyzetben teljesen indokolt, és logikus reakció volt.
Azt mondtam magamnak, hogy hiszen nem fáj semmi, amikor nagyon is fájt.
Ilyesmikkel áltattam magam: "Az az ember nem akart megbántani.", "Nem tud ennél jobbat.", "Megértőbbnek kellene lennem." Közben az volt a baj, hogy már addig is túl megértő voltam az illető iránt, magammal szemben pedig egy csöppet sem.
Nem csak a nagy kaliberű érzelmekkel küszködtem, hanem énem egész érzelmi részével. Spirituális és mentális energiával, sőt fizikai kényszerrel is
megpróbáltam elfojtani valódi érzelmeimet, hogy egészséges és életvidám legyek.
Természetesen kudarcot vallottam. Az érzelmi kontroll csak a túlélést segítő
viselkedés volt. Köszönetet kell mondanom neki, mert sok-sok éven és helyzeten átsegített, amikor nem volt ennél jobb választási lehetőségem. De megtanultam egy egészségesebb viselkedésmódot: elfogadom az érzelmeimet.
Arra valók vagyunk, hogy érezzünk. Működési zavaraink egy részét épp az
okozza, hogy tagadni próbáljuk vagy megváltoztatni. Gyógyulásunk rész, hogy megtanuljunk együtt haladni velük, s azzal, amit mondani akarnak nekünk.
Viselkedésünkért felelősek vagyunk, de az érzelmeinken nem kell uralkodnunk.
Hagyjuk, hogy érvényesüljenek. Valljuk magunkénak, élvezzük és tapasztaljuk meg - vegyük tudomásul - lényünk emocionális részét.
Ma felhagyok azzal, hogy erőltetni és irányítani próbálom az érzelmeimet. Inkább erőt és szabadságot adok nekik.