Melody Beattie : Március 23. A HATÁROK KIJELÖLÉSÉNEK ROSSZALLÁSA

"Tudnunk kell, milyen messzire vagyunk hajlandók elmenni, és meddig hagyjuk, hogy mások elmenjenek. Ha ezt pontosan tudjuk, akármeddig elmehetünk."

/ Lépj ki a társfüggőségből! /

Ha van erőnk, hogy vigyázzunk magunkra - hogy nemet mondjunk valamire, hogy megváltoztassunk egy régi viselkedési mintát -, mások esetleg fölháborodottan fognak tiltakozni. Nem baj. Ne hagyjuk, hogy ez megállítson vagy befolyásolja azt az elhatározásunkat, hogy vigyázni fogunk magunkra.

Nem nekünk kell megszabnunk mások reagálását arra, hogy mi vigyázni akarunk magunkra. Azt se várjuk el tőlük, hogy egyáltalán ne reagáljanak. Az emberek igenis reagálnak valahogy, ha másképp kezdünk viselkedni, vagy érdekeinket szem előtt tartva óvjuk magunkat - különösen, ha ez valamilyen módon rájuk is hat. Hadd tegyék! Hadd reagáljanak úgy, ahogy nekik tetszik! Mi pedig folytassuk, amit elkezdtünk.

Ha az emberek megszokták, hogy egy bizonyos módon viselkedünk, igyekeznek meggyőzni arról, hogy továbbra is így viselkedjünk, nehogy változtatni kelljen a rendszeren. Ha megszokták, hogy mindig igent mondunk, lehet, hogy morognak majd az első "nem" hallatán. Ha megszokták, hogy átvállaljuk az ő felelősségüket, érzelmeiket, problémáikat, igencsak rossz néven veszik, ha ezt abbahagyjuk. Ami rendben is van, Megtanulhatunk együtt élni némi rosszallással az egészséges önvédelem nevében. Nem bántanak ők, csak rossz néven veszik.

Ha az emberek megszokják, hogy bűntudatot ébresztve, terrorral, szekálással uralkodjanak rajtunk, még fokozhatják is ezirányú erőfeszítéseiket, ha azt tapasztalják, hogy visszautasítjuk ezt az igényüket. Ez is a rosszallás egyik formája.

Ne hagyjuk, hogy mások rosszallása visszazökkentsen a régi kerékvágásba, ha már a változtatás mellett döntöttünk!

Nem muszáj odafigyelnünk a rosszallásukra.

Ma figyelmen kívül hagyok bármilyen rosszallást, amit azért kapok, mert változtatok a viselkedésemen, vagy másfajta erőfeszítést teszek azért, hogy önmagam lehessek.