Melody Beattie : Október 31. MINDEN SZÜKSÉGLETEMRŐL

2016.10.31 09:00
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket, az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen…” 
(Pál levele a filippibeliekhez, 4:19)
Ezek a sorok, sokszor segítettek nekem. Olyankor, amikor nem tudtam, honnan jön a következő jó barát, a következő bölcsesség, felismerés vagy éppen étek. Ma meg fogok kapni mindent, amire szükségem van. Forrásaink nem az emberek, a munka, a pillanatnyilag rendelkezésünkre álló dolgok. Egy nagyobb forráshoz vagyunk kapcsolva, amely soha ki nem merül, és azonnal rendelkezésünkre áll: isten és az Ő univerzuma. 
Az a dolgunk, hogy hagyjuk, hogy harmóniában éljünk ezzel a forrással. Az a dolgunk, hogy higgyünk és merítsünk belőle. Az a dolgunk, hogy elengedjük félelmeinket, a negatív gondolkodásunkat, korlátainkat, és amiatti aggodalmunkat, hogy nem jut belőle mindenkinek. Meg fogunk kapni mindent, amire szükségünk van. Ez legyen mindig és minden helyzetben a természetes reakciónk. Utasítsd el a félelmet! Utasítsd el azt a félelmedet, hogy a forrás kiapad, mielőtt jutnak belőle neked. Nyílj meg a bőségnek! Ne felejtsd el, hogy Isten ültette belénk szükségleteinket, tehát Ő tudja őket kielégíteni. Egyik szükségletünk se túl nagy vagy túl kicsi. Ha fontosnak tartjuk őket, Isten is ezt fogja tenni. A mi részünk ebben az, hogy felelősséggel vállaljuk szükségleteinket. Azután adjuk át az univerzumnak. Bizalommal engedjük el. Akkor tesszük lehetővé Istennek igényeink kielégítését, ha hiszünk abban, hogy megérdemeljük őket. A mi dolgunk az, hogy egészségesen adjunk, ne uralomvágyból, bűntudatból, kötelességből, függőségünk tudatában, hanem mert egészséges a kapcsolatunk önmagunkkal, Istennel és Isten minden teremtményével. 
Az a dolgunk, hogy egyszerűen azok legyünk, akik vagyunk, és szeressünk azok lenni.
Ma azt a hitet gyakorlom, hogy ma minden szükségletem kielégíttetik. Harmóniában élek Istennel és az Ő univerzumával, mert tudom, hogy számítok Neki.